Mi okból? Nos, mert nagyon sok esetben ez jóval könnyebb, gyorsabb, egyszerűbb, kockázatmentesebb megoldásnak tűnik annál, mintsem bevalljunk tévedést, hibát, vétséget, bűnt. Akkor, abban a pillanatban legalábbis biztosan. És ugye, aki időt nyer életet nyer, tartja a mondás is...
Ráadásul, megannyi ezt legitimáló hatás ér bennünket - sőt ömlik ránk - nap, mint nap a minket körülvevő világból, amit már megszoktunk, elfogadtunk, amire csak legyintünk, hovatovább egyiket másikat szinte már viccesnek is találjuk, ha az az igazán arcátlan fajtából való.
Hiszen mit is szoktunk mondani? A politika hazudik, a reklámok is hazudnak, de hazudik az autószerelő, hogy mit cserélt ki az autónkban és hazudik a burkoló, hogy másnap mikor jön csempézni, hazudik a virágárus, hogy a rózsa friss, hazudik a beosztottunk, hogy már háromszor hívta Kovács urat, csak sajnos foglalt volt és hazudik a főnökünk, hogy mikor is lesz az a rég várt/megérdemelt előléptetés. És hazudik a gyerekünk, hogy a buliban nem is lesz pia, és hazudik a párunk, hogy üzleti útra megy, ráadásul két alig elviselhető férfi kollégával, miközben...
Lassan hajlamosak vagyunk elfogadni, hogy az őszinteség manapság már nem menő, sőt nem is célravezető. Csak a lúzerek őszinték. A kamuzás, hárítás, vakítás, sunnyogás, maszatolás sokkal-sokkal ügyesebbnek, életrevalóbbnak mutatja az embert. Az első körösök csak mulatnak az "ügyességükön", hogy milyen könnyen megtévesztettek valakit, de az igazán profik már maguk is elhiszik a saját sztorijukat, ezáltal bűntudat nélkül, készség szinten művelik 0-24-ben. Erre is igaz, hogy be tudja szippantani az embert.
Egyfajta függőség. Csak nem a testünket, hanem a lelkünket zabálja fel.
Pedig lehetne másképpen is. Senki sem mondja, hogy könnyű, de lehetséges. Egyszer húznunk kell egy vonalat és onnantól kezdve, megalkuvás nélkül csinálni. A közvetlen környezetünkkel kell kezdenünk, - vágnák rá sokan - mert ők érdemlik meg leginkább. A gyermekünk, a szüleink, a párunk, a testvérünk, a családunk.
Tévedés! Magunkkal kell kezdenünk. Csak azután következhet bárki más. És ne áltassuk magunkat, akkor sem, amikor nehéz vagy fájdalmas az igazság. A füllentéssel, a jótékony vagy kegyes hazugsággal, pláne a nem hazudok, csak tapintatos vagyok mondásokkal és hasonszőrű társaikkal nem a másik felet akarjuk kímélni, hanem magunkat. Egyszerűen csak meg akarjuk úszni a dolgokat.
Érdemes egy próbát tenni, mert ez a spirál kifelé ugyanazzal a hatásmechanizmussal működik, mint befelé, amikor az erkölcsi ingoványba ránt le bennünket, csak ezúttal épít, javít, erősít bennünket. A kulcs az elszántság, tudatosság, következetesség és mint mindenben, a kitartás. Ez tipikusan az a folyamat, ami szembesít bennünket azzal, hogy eddig napi szinten mennyit hazudtunk. Minden alkalommal adjunk magunknak egy virtuális vállveregetést, hogy igen, korábban ilyen esetekben hazudni szoktunk, de ezúttal már nem. Most beleálltunk és most is és most megint. Mint a függő, aki eldönti és megcsinálja, hogy este 11-kor nem nyitja ki a hűtő ajtaját azért a krémesért, vagy a bárszekrényt az üveg vodkáért, vagy az a doboz cigi ezúttal ott marad a fiókban. És az ötödik, tizedik, huszadik ilyen alkalom után már belénk költözik a "Nehogymár!" érzés. Erősödünk. Érezzük, hogy jó úton járunk. A döntésünk, az új viselkedésünk, új életünk jó hatással van ránk. Testileg, lelkileg egyaránt. Jobbak vagyunk, erősebbek. Kezdünk büszkék lenni magunkra. Javul az önértékelésünk, nő az önbizalmunk. És bárki bármit mond, ez kikezdhetetlen. Az őszinteség, egyenesség alapérték, ami jobbá teszi az egyént, a családot, a társadalmat. Szilárd alap, amire mindenki stabilan tud építkezni. Egészséges személyiség nem létezhet enélkül.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése